Kislakás négy éve tartozik hozzám. Vagy én tartozom hozzá, nézőpont kérdése. Ez az első saját lakás, így mondanom sem kell: nagy a szerelem. Eddig csak kicsiben dédelgettem, alakítgattam, de most eljött az ideje, hogy komolyabb alapra helyezzük a kapcsolatunkat. Eljött a felújítás ideje.

Az elmúlt években minden DIY technikát bevetettem, ami egyedül, lányként bevethető. Gletteltem, festettem, tapétáztam, bútorokat alakítottam át, IKEA hackeltem, és dekoráltam, de egy idő után már van, ami nem működik vagy nem úgy. Az utolsó alkalommal, hogy festeni akartam volna, az első mozdulat után tenyérnyi vakolat hullott alá. A biztosíték zizegett, a fürdőszobai konnektor nem bírta el a mosógépet, de még a hajszárítót sem – így a mosást hosszabbítóval a konyhai áramforrásból oldottam meg, a hajszárítás szeánszát pedig a nappaliból. A falon fellelhetők voltak régi polcok tiplijei, a járólapon a régi lakók nyomai, a panel mozgásának köszönhetően pedig méteres repedések kaptak helyet a falakon.

A régi, előszobai beépített szekrény is széthullóban volt, az egész kicsi lakás, a szerelmem, kezdett megfakulni, lelakottá válni.

De nem úgy most. Most üres, most pucér, várja hogy új ruhát kapjon. Itt kezdődik Kislakás újjászületésének története.